2014. augusztus 14., csütörtök

Olívabogyós sós rudak



A sok édesség után jöjjön egy finom sós rágcsa is. Csak sima sós rudakat terveztem, de aztán volt még egy pár szem árválkodó olívabogyó a hűtőbe, gondoltam beleteszem, elrontani úgy sem tudja. És milyen jól tettem, mert nagyon finom lett, csak úgy ettük egyiket a másik után. :D
Ebből az adagból egy gáztepsire való adag lett.

Hozzávalók:

- 30 dkg liszt
- 10 dkg vaj
- 2 tojássárga
- 4 ek tejföl
- 1,5 tk tengeri só
- 4 dkg apróra vágott olívabogyó

Lekenni: - 1/2 tojásfehérje + 1 csipet só

Elkészítés:

A sóval elvegyített lisztet egy tálba szitáljuk, majd a vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojássárgákat, az apróra vágott olívabogyót és összegyúrjuk annyi tejföllel hogy jól összeálljon a tésztánk.

Sütőpapíron kb. fél centis vastagságú téglalapá nyújtjuk, majd átemeljük a tepsire. Derelyevágóval kb. 2x6 cm-es rudakat vágunk, lekenjük a villával felvert, és sóval elkevert tojásfehérjével.

Előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Sütőből kivéve pár percig pihentetjük, majd az egyben maradt részeket, még melegen, a vágások mentén eltördeljük.


8 megjegyzés:

  1. Nem nagyon szeretem az olívabogyót, de annyira gusztán néznek ki a kis rúdjaid, hogy rögtön felfigyeltem rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem szereted az olívabogyót, akkor akár el is hagyható, nélküle is nagyon finom. :)

      Törlés
  2. Valamiért az olívabogyóval nem sikerült még barátságot kötnöm, de jól néznek ki a rudacskák :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Csigabige! :)
      Amint Gabriellának is írtam, nyugodtan kihagyhatod az olívabogyót, már próbáltam és nélküle is nagyon finom. ;)

      Törlés
  3. Nekem semmi bajom az olajbogyóval, főleg, ha ilyen fincsi sós rágcsában köt ki:-)
    Okki, most leszek ám bajban:-) Tőled kell sütnöm-főznöm a Blogkóstolóra:-) Azért bajban, mert már annyi mindent kinéztem tőled, s nehéz lesz a választás. De persze örülök, mert legalább "muszáj" lesz elkészíteni ezt-azt, amit különben sokáig halogatnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gerdi, örülök hogy kaptál kedvedre valót, biztos vagyok hogy sikerül majd eldönteni hogy mit is készíts el. Remélem majd a végeredménnyel meg lesztek elégedve, ízleni fog nektek, is. :)
      Kíváncsian várom a bejegyzést. :)

      Törlés
  4. Nem szeretem az olajbogyót, de a férjem annál jobban - én meg őt... <3 - így vittem magammal a receptet. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor muszáj Neki elkészíteni, várom a férjed visszajelzését. ;)

      Törlés